AMIT A HOMEOPÁTIÁRÓL TUDNI ÉRDEMES
A több mint kétszáz éves múltra visszatekintő homeopátia egyre népszerűbbé válik, bár az emberek zöme még nem teljesen érti, hogyan működik. Számos tévhit is kering róla. Ennek az összeállításnak a célja az, hogy az Olvasó jobban megismerje a homeopátiát, amely – hozzáértő kezekben – egy rugalmas, biztonságos és szelíd gyógymód.
A homeopátia a komplementer orvoslás része. A komplementer orvoslás a szokásos, uralkodó, “hagyományos” módszerekkel dolgozó orvostudomány mellett létező orvosi eljárások összefoglaló neve. A homeopátia mellett idetartozik az akupunktúra, a neurálterápia, biorezonancia stb. Ugyanakkor bár része a komplementer orvoslásnak, a homeopátia egy önálló gyógyítási rendszer , egyedi út, egyedi eszközökkel.
Természetes alapanyagú, a növények, ásványok és állatok birodalmából származó – szabályosan törzskönyvezett – gyógyszereket használ, amelyek speciális módon – potenciálással – készülnek. Jelenleg kb. 2700 ilyen egykomponensű szer ismert. Ezek kb. 2/3-a növényi eredetű, a maradék 1/3-nak szintén kb. 2/3 része ásványi eredetű, a többi állati eredetű. A homeopátiás orvos egyénileg, testre szabottan, individuálisan választ gyógyszert, az ún. hasonlósági szabály értelmében.
A homeopátia célja nem a tünetek elfedése, hanem az öngyógyító mechanizmusok aktiválása, amelyek a betegség kapcsán félresiklottak, blokkolódtak, tehát egy regulációs (szabályozó) terápia , célja a bajok forrásának megszüntetése.
A homeopátia holisztikus gyógymód , mert az egész embert figyelembe veszi (tehát a testi, lelki, szellemi, és energetikai szinteket egyaránt) a gyógyszerek kiválasztásánál; minél krónikusabb vagy súlyosabb egy betegség, annál nagyobb jelentősége van ennek. A beteg egész élettörténetét – a fogantatásától napjainkig, az őt ért környezeti hatásokat figyelembe vesszük. A gyógyulást is akkor mondhatjuk ki, ha az összes fent említett szinten létrejött.
Maga a homeopátia szó ógörög eredetű: homoios (hasonló) és pathos (szenvedés, bántalom) szavakból áll össze. Tehát a homeopátia annyit tesz, mint “hasonló bántalom”. Lényegében a hasonlót a hasonlóval való gyógyítás -t jelenti. Ez a homeopátia legfontosabb alapelve és azt jelenti , hogy egy betegség meggyógyítható egy olyan szerrel, amely a beteg panaszaihoz hasonló tüneteket tud produkálni.
Ennek az elvnek a felismerése visszavezethető Hippocratesig, aki a Kr.e. 5. században élő görög orvos volt. Hippokratész azt mondta, hogy az élő szervezet része a természetnek, amelyben bizonyos rend van, a betegség ennek a rendnek a felborulása következtében alakul ki. Valójában, amit általában betegségnek neveznek, az a szervezet törekvése az egyensúly visszaállítására, az öngyógyításra, és az orvosnak az a dolga, hogy a természet gyógyító munkájában segédkezzék. Ez történik a homeopátiában, vagyis a homeopátiás szerek támogatják a szervezet öngyógyító tevékenységét.
Hippokratész arra is utalt, hogy a gyógyításnak két útja lehetséges: az allopátiás és a homeopátiás gyógyítás.
Az allopátiában a beteg tüneteivel ellentétes hatású szereket adnak, például ha a beteg lázas lázcsillapítót, ha fájdalma van, akkor fájdalomcsillapítót, ha székrekedése van, akkor hashajtót, ha hasmenése van olyan szert, ami csökkenti a bélmozgásokat stb.
Ezzel szemben a homeopátia a hasonlóság elvét alkalmazza, olyan szert ad a betegnek, amelyik maga is képes a beteg tüneteit produkálni, pl. egy lázas állapotot, ha nagy adagban egészséges embernek adjuk. A különbség az, hogy amikor a betegnél találkozunk a tünettel, akkor igen parányi adagban adjuk a szert.
Ugyanakkor a homeopátiában sokkal inkább testre szabottan adják a gyógyszereket, mint az allopátiában. Vegyünk egy példát: amikor három beteg embernél ugyanazt a diagnózist állítják fel. A hagyományos orvoslásban (az allopátiás gyógymód esetében) a kezelés is azonos lesz, mivel az orvos csak a testi tüneteket veszi figyelembe. Ennek viszont van egy buktatója: minden személynek kissé eltérő tünetei lehetnek, és különböző módon reagálhatnak ezekre a tünetekre. Például, az egyik nehezen tud koncentrálni, a másik ingerlékeny lehet, a harmadiknak sírhatnékja van. A homeopátiában viszont a szert úgy választják, hogy az összes tünetet a lehető legnagyobb mértékben fedje. Így a fent említett három beteg, három különböző szert fog kapni, mindegyik egyéni szükségleteinek megfelelően, vagyis a kezelés testreszabott lesz. Ez azért van, mert a homeopátia az orvoslás holisztikus formája és célja – az elme és a test szoros egységének elvét vallva – nem csak a testi tünetek, hanem az egész ember kezelése . A kezelés figyelembe veszi a beteg sajátságos testi és érzelmi jellegzetességeit, valamint elmeállapotát és életmódját.
Az évszázadok során az orvosok mindkét gyógyítási rendszert alkalmazták, azonban a 18. századig nem alkottak a hasonlóság elvére alapuló, különálló gyógyítási rendszert. Ezt először Samuel Christian Hahnemann , német orvos és gyógyszerész tette meg, aki rendszerbe foglalta a homeopátia alapelveit a XIX. század elején.
A meisseni születésű Samuel Hahnemann (1755-1843) orvosi tanulmányai elvégzése után egy orvosi cikk fordítása közben találkozott azzal a kijelentéssel, hogy a kinint tartalmazó kínafa kéreg, gyomorerosítő hatása révén gyógyítja a maláriát. Hahnemann nem értett ezzel egyet, hanem úgy gondolta, hogy valamilyen más hatásmechanizmus húzódik meg a háttérben. Ezért, hogy kipróbálja a kinin hatását, több napon keresztül adagolta azt magának. És egy nagyon érdekes, nem várt hatást tapasztalt magán: a több napos kinin szedés hatására a malária tünetei alakultak ki nála.
Így fedezte fel újra a hasonlóság törvényét, ami később a homeopátia első alapelveként vált ismerté: “hasonló a hasonlótól gyógyul” , magyarán: ” kutyaharapást szőrével “.
Hahnemann ezután hozzákezdett a legkülönfélébb anyagok kipróbálásához, amelyekről feltételezte, hogy gyógyító hatásúak lehetnek: saját magán, családján, barátain és kollégáin végzett kísérleteket, rendszeresen följegyezte az eredményeket, majd a vizsgált anyagokat homeopátiás szerek előállítására használta fel. Így fejlesztette ki a gyógyszervizsgálat módszerét , ez a homeopátia második alapelve. A gyógyszervizsgálat segítségével megkapta az adott szer által egészséges embernél okozott tünetek csoportját; ezt a szer gyógyszerképének nevezzük.
1796 -ban jutott el odáig, hogy a kor egyik népszerű folyóiratában a Hufeland Journal-ben közzétette a homeopátiát bemutató cikkét: ” Egy új elv kísérlete a gyógyszeranyagok gyógyító erejének fellelésére “. Ezt az évet tekintik a homeopátia születési évének.
Hahnemann egy másik zseniális felfedezése az volt, hogy a gyógyító szerek hatásosságát növelni lehet mérgező voltuknak csökkentésével egy időben, egy különleges eljárás, az úgynevezett potenciálás segítségével, ez a homeopátia harmadik alapelve .
Ez az eljárás teszi a homeopátiás szereket különlegessé az összes többi gyógyszerrel szemben. A potenciálás egy egyszerű eljárás, amely során a kiindulási anyagot lépésenként hígítják. Ugyanakkor mechanikai energiát közölnek vele: összerázzák, vagy összedörzsölik. Ezáltal a gyógyszer mérgező hatása csökken, ugyanakkor új gyógyító tulajdonságok kerülnek felszínre.
Mindaz, amit Hahnemann leírt és tanulmányozott az a klasszikus homeopátia.
A klasszikus homeopátia a legtöbb akut és krónikus betegségben alkalmazható, akár van látható szervi elváltozás, akár nincs. Csecsemőtől az aggastyánig, terheseknél is, sőt állatoknál is kiváló eredmények érhetők el, tartós gyógyulást, illetve egészségi állapot javulást hozva. Azonban a klasszikus homeopátia alkalmazásához több-kevesebb szakértelem szükséges.
Akut betegségekben kiválóan működik az úgy nevezett klinikai homeopátia , amit, a megfelelő tudással bíró laikusok is alkalmazhatnak saját magukon és családtagjaikon.
Nézzük meg, hogy mit jelent az, hogy akut betegség?
Az akut betegség esetében: az ember gyorsan megbetegszik, a betegség zajlik a maga útján, akár magától is elmúlik (ha kezeljük, akkor gyorsabban), a betegség rövid ideig tart.
Példák: megfázás, nátha, torokfájás, gyomorrontás, sérülés, rovarcsípés stb.
Akut betegségekben tehát a klinikai homeopátia “bevált indikációk” alapján adja az egykomponensű szereket (pl. torokfájásban van néhány bevált szer, ezek közül lehet választani az éppen fennálló tünetek alapján). Ez a módszer egy bizonyos fokig testre szabott, mert figyelembe veszi a tünetek milyenségét. Például ha van egy köhögés, akkor tudnunk kell még néhány további jellemzőt erről a köhögésről, ahhoz, hogy egykomponensű szert alkalmazhassunk. Például azt, hogy száraz-e a köhögés vagy hurutos, a lakásban vagy a szabad levegőn rosszabb, hideg szél hatására vagy megázás következtében alakult-e ki, nappal vagy éjszaka rosszabb a köhögés, fekvő helyzetben rosszabb-e? stb.
Ha valaki viszont egyáltalán nem jártas a homeopátiában alkalmazhatja az úgy nevezett “komplex készítményeket”, amelyek többféle homeopátiás szerből állnak. Ezeket is az éppen fennálló tünetek alapján lehet kiválasztani, de itt elég az, ha tudjuk, hogy torokfájást vagy köhögést, vagy influenzás tüneteket akarunk-e kezelni, nincs szükség további részletekre a fennálló tünetekkel kapcsolatban. Például torokfájás esetén a Homeogene nevű készítmény elég jó hatású sok esetben. Ennek a módszernek a hátránya viszont az, hogy egyáltalán nem testreszabott, ezért lesznek olyanok, akiknél egy adott komplex készítmény nagyon jó hatású, másoknál viszont teljesen hatástalan lesz.
A klasszikus homeopátiától meg kell különböztetni az úgynevezett műszeres homeopátiát, amelyik egy adott szert vagy szereket biorezonancia készülék segítségével talál meg (egy számítógéppel összekapcsolt szerkezettel rezgéseket vezetnek le a betegről, és a gép válaszol arra, hogy milyen homeopátiás szerre van szüksége a betegnek). Igazából ennek a módszernek nem sok köze van a Hahnemann által kidolgozott klasszikus homeopátiához.
Az akut betegségeken kívül vannak azonban krónikus betegségek is, amelyek sokkal nehezebben küzdhetők le és sokkal több embert érintenek.
A krónikus betegség esetében a panaszok állandóan jelen vannak, vagy időnként visszatérnek, visszaesések és felépülések követhetik egymást és az általános tendencia az egészség hanyatlása.
Példák: magasvérnyomás, cukorbetegség, ízületi betegségek, asztma, szívbetegségek, migrén stb.
Krónikus betegségek esetében a klinikai homeopátia már sokkal kevésbé eredményes, ezeknek a betegségeknek a kezelése már homeopátiás orvosi szakképzettséget igényel, itt az úgy nevezett homeopátiás alkati kezelés fog enyhülést hozni.
A homeopátiás alkati szer kiválasztás a nem egy egyszerű feladat, ehhez szakember – klasszikus homeopátiás ismeretekkel rendelkező orvos – segítségére van szükség. Annak érdekében, hogy a szer minél inkább hasonló, minél inkább egyénre szabott legyen (azaz a szer gyógyszerképe és a gyógyítandó egyén betegségképe minél inkább fedjék egymást) nagyon fontos a beteg tüneteinek igen pontos rögzítése. Ez esetenként 2-3 órás beszélgetést jelent a homeopatával (= homeopátiás orvos).
A megfelelő alkati szer kiválasztásához a homeopatának ismerni kell: a beteg szellemi (mentális) és lelki (emocionális) tüneteit (milyen a koncentrációs képessége, kedélyállapota, vannak-e szorongásai, félelmei? stb.); az általános jellemzőit (pl. érzékeny-e a hidegre, huzatra, milyen az alvása, emésztése stb.); a családban előforduló betegségeket és a beteg régebbi betegségeit; a beteg helyi tüneteit (pl. fájdalom, epehólyag panaszok, orrfolyás stb. Nagyon fontos adat minden egyes tünetnél, hogy mik azok a tényezők, amelyek hatására a tünetek jelentkeznek, romlanak, vagy javulnak. Ismerni kell a beteg furcsa, szokatlan tüneteit, ezek segítenek leginkább abban, hogy a homeopata az igazán egyéni, testre szabott szert megtalálja (pl. valaki igen dühös lesz egy fájdalomtól, valaki lázas, de mégsem szomjas, az égető torokfájdalom nem hideg, hanem forró italok ivásakor enyhül stb.)
A homeopátia tehát egy biztonságos és szelíd gyógymód, ami felhasználható az öngyógyításban. Mindemellett fontos, hogy azokat a tüneteket, amelyekkel rendes körülmények között orvoshoz fordulunk, továbbra is orvos kezelje. Ez bármely olyan betegségre vonatkozik, amely gyorsan és hatásosan kezelhető a hagyományos orvoslási módokkal (például vakbélgyulladás), valamint azokra, amelyeknél szükség van a hagyományos vizsgálatok elvégzésére. Számos komoly betegség enyhíthető homeopátiával, de ezek kezelését szakképzett homeopatára kell bízni.
Amint azt már említettem a homeopátiás szerek úgy működnek, hogy támogatják a szervezet természetes, öngyógyító, védelmi rendszerét. A homeopátia azonban nem gyógyít azonnal: a beteg nagyon alaposan meg kell, hogy figyelje önmagát, és ki kell tartania a kezelés mellett. Továbbá, mivel a homeopátiás szerek viszonylag gyengék (így nagy adagokban is biztonságosak) számos egyéb tényező gátolhatja a hatásukat, mint pl. a nem megfelelő táplálkozás, mozgásszegény életmód, romboló érzelmek és környezeti stresszek. Ha ennek ellenére ragaszkodunk a homeopátiás kúrához, meglesz a jutalmunk: jobb közérzet, magasabb energiaszint és fokozott ellenállás a betegségekkel szemben.
A homeopátia azért lesz egyre népszerűbb, mert az emberek kezdik megérteni, hogy a hagyományos orvoslás nem gyógyít meg minden betegséget, és számos általa alkalmazott kezelésnek kellemetlen mellékhatása van. Ezen túl, egyre több ember felelősséget akar vállalni a saját egészségéért. Tudni akarja, hogy mit tehet a betegségek megelőzése érdekében és, ha megbetegszik, tudni akarja az okát, és azt, hogy miként segítheti elő a saját gyógyulását. A holisztikus megközelítést legjobban az orvos és filozófus Albert Schweitzer (1875 -1965) szavai fejezik ki:
“Minden egyes betegben egy gyógyító lakozik és mi, orvosok akkor járunk el a leghelyesebben, ha összehozzuk a betegeket a bennük rejlő gyógyítóval.”
Ez a homeopata orvosok célja.